Védekezzünk a kiszáradás ellen!
Az évnek ebben az időszakában kellene a szabadban sportolni, még akkor is, ha a hőmérséklet és a páratartalom növekszik, mert a szervezet ezt izzadással megpróbálja ellensúlyozni. Van azonban úgy, hogy ez nem elég a kiszáradás elkerüléséhez és akkor egy patologikus állapot jön létre, amely izomgörcsben, ödémában nyilvánul meg.
Ez akkor következik be, amikor a felvett víz kevesebb az elvesztettnél. Ezt az állapotot megérzi az agy is, mint ahogy kimutatta Matthew Kempton és Ulrich Ettinger, a londoni King,s College pszichiátriai intézetének két kutatója. Tanulmányuk a témáról a Human Brain Mappingben jelent meg.
Az angol kutatók megállapították,hogy 90 percnyi állandó izzadás után az agy kisebbedik,mennyiségileg annyival, mint ami 14 havi szuperstressz után ‚vagy két és fél havi Alzheimer-kór után következik be.
A folyadékhiány miatt az agyszövetek közötti elválasztó részek kiürülnek és ez nemcsak az agy terjedelmére, hanem a működésére is kihat.
A kutatók serdülők két csoportját figyelték meg mágneses rezonanciával másfél órai aktív kerékpározás után. A kiszáradás szintjeit úgy tesztelték, hogy az egyik csoportot melegen öltöztették, a másik csak sortban és trikóban volt. Az agyszövetek összehúzódása sokkal nyilvánvalóbb volt a túlö1tözötteknél, akik jobban izzadtak.
Ez utóbbiak később egy videojátékban ugyanolyan problémamegoldó képességekről tanúskodtak ugyan, de ahhoz,hogy ugyanazt eredményt érjék el, mint a könnyen öltözött csoport, a mágneses rezonancia tanúsága szerint sokkal jobban meg kellett erőltetniük az agyukat. A szürkeállomány összehúzódása, szerencsére, csak időleges, elég megfelelően rehidratálódni ahhoz, hogy minden újra normálisan működjön.
De mikor, mennyit, hogyan kell rehidratálódni?
Nem elég a szomjúságérzetre alapozni, ez becsaphatja az embert, főként, ha már nem olyan fiatal. Egy hosszabb erőfeszítésnél már az első 20 percben szükség van rá és folytatni kell az edzés vagy a verseny végéig. Fontos az előhidratálás is. A1apvető szerepet játszanak itt a szénhidrátok, amelyek keményítőkké változva kerülnek az izmokba és magukkal visznek egy kevés vizet is.
A hidratációnál azonban különböző megoldásokra van szükség a mozgás időtartama és intenzitása szerint. 45 perc után, ha a mozgás erőteljes, a ví z már nem elég, mivel a megmaradt, még nem elpárolgott sókat oldja csak. Ekkor közeli a nátriumhiány és megelőzésére ásványi sókat és cukrokat tartalmazó italokat kell inni. A továbbiakban az elvesztett sókat lehet pótolni kiegyensúlyozott étkezéssel, sok gyümölccsel, zöldséggel, bőséges vízfogyasztással.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór