Védőoltással megelőzhető a sarlósejtes halálozás Afrikában
A fejlett országokban széles körben használt, bakteriális fertőzéseket megelőző védőoltásokkal sok ezer sarlósejtes betegségben szenvedő afrikai gyerek életét lehetne megmenteni - közölték kenyai kutatók csütörtökön.
Tom Williams, a Kenyai Orvosi Kutatóintézet (KEMRI) trópusi betegségekre szakosodott kutatója elmondta, hogy a sarlósejtes anémiával született afrikai gyerekek 90 százaléka meghal, mielőtt diagnosztizálnák betegségét, és kezelést kaphatnának rá. A gyerekek fele megmenthető lenne, ha az érintetteket megvédenék a baktériumfertőzésektől.
"Afrikában az a probléma, hogy szinte senki nem végez szűrést" - tárta fel Williams annak okát, hogy miért hal meg a gyerekek túlnyomó része, mielőtt megállapítanák a veleszületett betegséget. A szakértő hangsúlyozta, hogy noha sarlósejtes vérszegénység következtében több gyerek hal meg Afrikában, mint HIV-fertőzés miatt, mégis az utóbbi kap nagy nemzetközi figyelmet, miközben a sarlósejtes anémia "gyakorlatilag láthatatlan" marad.
A sarlósejtes vérszegénység öröklődő betegség, amely a fekete kontinensen, valamint egyes mediterrán területeken bukkan fel. Az összes ilyen eset 80 százaléka Afrikában van, ahol évente mintegy 200 ezer gyerek születik a betegséggel. A sarlósejtes krízisben a vörösvérsejtek sarló alakúvá válnak, elzárják az ereket. Emiatt szervek, testrészek halhatnak el, és a beteg élete is veszélybe kerülhet. Minden fertőzés növeli az egyébként gyógyíthatatlan betegség fellobbanásának kockázatát.
Williams és kutatócsoportja Kenya vidéki területein folytatta le azt a vizsgálatot, amelynek eredményét a Lancet című brit orvosi szaklap legfrissebb számában közölték. Csaknem 40 ezer kórházi felvétel áttekintése nyomán 2000 baktériumfertőzéses esetet találtak. Míg az átlagnépességben ezer gyerek közül kevesebb mint háromnál találtak sarlósejtes anémiát, addig a bakteriális fertőzéssel kórházba került gyerekek között ez a szám meghaladta a hatvanat, tehát a különbség több mint hússzoros volt.
A sarlósejtes vérszegénységben szenvedő gyerekek körében a fertőzések leggyakoribb oka a Streptococcus pneumoniae (az összes eset 41 százaléka) és a Haemophilus influenzae b típusa (az esetek 12 százaléka) volt. Mindkét baktérium ellen van forgalomban védőoltás, amelyet az Egyesült Államokban és Európában rutinszerűen adnak, Afrikában azonban más prioritások miatt háttérbe szorul az anyagi támogatást igénylő szerek között.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt a többórás kellemes napsütést inkább csak délkeleten zavarja átmeneti felhősödés. Délután a sok napsütés mellett időnként gomolyfelhők növekednek, de inkább csak a Dunántúlon fordulhat elő rövid zápor, zivatar. A szél élénk északkeleti lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 24 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken a hidegfronti hatás és az azzal járó tünetek fokozatosan megszűnnek, a frontra érzékenyek is megkönnyebbülnek. Néhány fokkal hűvösebb...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Emberi kleptoparazitizmus Afrikában
- Antibiotikum csökkentette a gyermekhalandóságot Etiópiában
- Az Australopithecus africanus is beteges volt
- Szúnyogcsípésben a malária gyógyszere
- Magyar óvodát Namíbiába!
- Afrika éhezőit támogatták az adományozók
- Dél-Afrikában súlyos probléma a nemi erőszak
- Elindult a harmadik magyar orvoscsapat Kelet-Kongóba
- A tudósok azonosítottak egy új halálos vírust Afrikában
- Megdöbbentő a genetikai változatosság Afrikában
- A lépfene tizenháromezer éve jelent meg az amerikai kontinensen
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is